“Waaaah 疲れた”
Mondtam tegnap, mikor végre széket ért a hátsó felem itthon.
Önmagában már az sem esett jól az egy napi iskola után kikészült tagjaimnak, hogy már délben fel
kellet kelnem, ráadásul még a suliba is vissza kellet mennem, azokat a roppant kedves irodás nőket hallgatni. Persze mikor az embernek kéne a vizsgáját igazoló okirat, véletlenül pont akkor veszik el (mikor érettségire kéne jelentkeznem), de semmi gond, mert miután megmásztuk a Budai hegyet, hogy eljussunk az Arany Jánosba, ott egy óra álldogálás után siker koronázta aznapi fáradozásainkat, édesanyámmal. Huuuuuhhhh~ A végén már nagyon „menjünk már” állapotban voltam… De legalább kiderült, hogy nem leszek egyedül érettségin. Ugyanis! *dobpergés* rajtam kívül van még EGY lány, aki szintén most ősszel vizsgázik!!! Yeeey
Tehát: Zsani ősszel érettségizik középszinten japánból! :D
Uhh még mindig fáradt vagyok.
Mindezek után irány haza, hogy egy kis sárgaborsó főzeléket toljak magamba (Te jó ég de finom volt! Nem véletlenül ez az egyik kedvencem).
Majd fodrász, ahol rövidebb lett a hajam, mint kértem, de úgy is megnő szóval kit izgat…
Fodrász után drága, egyetlen, tájékozódni képtelen, édesanyám próbált meg első edzésemre elfuvarozni, de miután láttam, hogy nagyon küszködik, és már én is untam a dolgot, a Népligetnél kipattantam az autóból, mert metróval mégiscsak egyszerűbb…

Mikor megérkeztem az edzőterembe, kicsit megszeppentem mikor két méter magas Capueira-sok mentek el mellettem, boxolók, meg a suliból egy C-s értelmiségi fiú. Oké akkor már szó szerint úgy gondoltam: „te jó ég hol vagyok?”. Végül azért mégiscsak maradtam, és nem bántam meg! Két órás volt az edzés, de én már az első öt percben úgy éreztem: meghalok. Persze miután már belejöttem egész jól ment, de azért lesz mit fejleszteni. Az edző nagyon nagy arc, a csoporttársak közvetlenek és kedvesek, az edzés állati jó! A hajam meg teljesen tönkre ment az edzéstől, meg az esőtől, de mindenki szerit jól áll még így is szóval, még ebből is csak jól jöttem ki. :)
Tehát: Zsani innentől kezdve Kung Fu edzésekre jár szerdán és pénteken! :D
Örüljetek, egy év múlva szétverek mindenkit! :D