„Mint aki a sínek közé esett…”

Vannak bizonyos bolondságok, amiket néha megszokásból csinálunk. Nincs különösebb céljuk, azon kívül, hogy elszórakoztassuk magunkat pár percre. Kis időre megfeledkezünk a teendőinkről, kikapcsolunk, és megfeledkezünk magunkról.
Számomra a síneken egyensúlyozás a legmulattatóbb délutáni tevékenység, amit egy tizenhárom perces vonatút után szoktam űzni.
Furcsa, de mostanában valamiért teljesen kiment a fejemből, hogy ezzel szórakoztassam magamat, és az állomáson állókat. Nem telik nagy erőfeszítésembe, hogy egyensúlyozzak egy sínen, de rettentő mókás. Hallani az emberek kárörvendő kacaját mikor leesek, vagy lefúj a szél, csak az egyensúlyomra koncentrálni és egy pár perces sétával máris jobbkedvre derülni. :)
Mindennek megvan a maga metódusa. Magas sarkúban még egyszer sem sikerült fent maradnom, de papucsban sem, és ez a tény megnyugtat. :D A csizma, és a cipő bizonyult eddig a legpraktikusabbnak. Az sem válik előnyömre, ha félvállas táska, vagy egyéb nehezék van a kezembe, például víz, vagy könyv.
Tehát mikor ma leszálltam a vonatról, és a sínek fölött lépkedtem át, belém hasított a gondolat, hogy milyen rég is volt…! (…és még egy vonat sem ütött el! :D)
A szél megnehezítette a dolgomat és az állomás végén már, minden második lépésnél leestem, de rettentő mókás volt! :) Mindenkinek ajánlom, aki szokott vonaton utazni és érez magában egy kis késztetést ilyesfajta bolondságok iránt! :)
Útközben hazafelé jutott eszembe, hogy megint elfelejtettem visszavinni a Kosztolányi verses kötet a könyvtárba, és ekkor már meg is volt a mai bejegyzésem címe! :)

Mint aki a sínek közé esett…

És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:

Mint aki a sínek közé esett…
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:

Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett.
(Kosztolányi Dezső)