Történelem

Mindig is a történelem volt az, amiről úgy gondoltam, nem lehetek részese, nem érthetem meg, és nem írhatom át, mert már megtörtént, és a múlté lett. De nem ez volt életem utolsó tévedése, csupán csak egy. Mi mind a történelem részesei vagyunk, itt a jelenben, vagy akár a holnapban. Alakítjuk, megváltoztatjuk, de alapjában véve mi határozzuk meg, mi is az, ami történelemmé lesz.
Évekkel ezelőtt, hosszú évekkel, olyan események következtek be, melyek mára, meghatározzák az életemet. Hol lennék, vajon azok nélkül a döntések, hibák, és tettek nélkül, melyeket az eddigi életem során hoztam. Itt, vagy egészen máshol?
Meg kellett történnie annak, hogy többször váltottam iskolát, mint azt a szüleim tervezték, hogy fejlődjön a jellemem. Majd abbahagytam a sportolást, hogy később újra megszerethessem. Elkezdtem Japán rajzfilmeket nézni, és később megtanultam Japánul, ösztöndíjat nyertem, és egy felejthetetlen fél év után rájöttem arra, hogy még ez sem volt elég.
Mi az, ami meghatározza, hogy kik vagyunk? Én úgy gondolom, a személyes kis történelmünk. Gyarapodunk, fejlődünk, kapcsolatokat teremtünk, csatázunk és harcolunk, szövetségeket kötünk, és felbontunk, de a fontos évszámokat sosem feledjük.
A napját, óráját, percét, mikor megszülettünk, egy baráti kézfogás pillanatát, szerelmi szövetségesünkkel első csókunk, vagy egy sikeres vizsgánk pontszámát, örökre a történelmünk őrzi.
Ugyanakkor nem vagyunk egyedül. Mindenki részese valaki más történelmének is. Rokonnak vagy barátnak, netán ellenségnek, de mind-mind feljegyeztetünk a társadalmunk sok más történelmében is. Erre alig lehet panaszunk, mert így biztosak lehetünk benne, hogy a történetünk, igaz, örök, és megtörtént. Ám részesülünk ennek a rossz oldalából is. Mások döntései befolyással bírhatnak a mi életünkre is, és részesei leszünk olyan történéseknek is, melyeket választásunk szerint elkerülnénk.
Később, kiválasztatnak azok a szerencsés pillanatok, melyek bekerülnek a könyvekbe, hogy az utókor is megismerje a mi korunk történetét.
Én így kaptam bizonyosságot arról, hogy a részese vagyok a történelemnek.

Szólj hozzá!(link)